2. évad 13. rész - You need time, not me...

Hye Na P.o.V.

Nem igazán tudtam, hogy mi tévő legyek, gondolataim folyamatosan apa körül jártak. Eszem ágában sem volt megbántani a férfit, akire mindig mindenben számíthattam, de... apa nélkül egyszerűen nem tudtam elképzelni a nagy napot és csak remélni tudtam, hogy valahol mélyen ezt Yunho is megérti. Ha csak egy szikrányi esélyt is láttam volna arra, hogy apa fel fog ébredni szombat előtt, akkor biztosan nem mondtam volna azt, amit. Apa... ő az egyetlen olyan ember a családomból, akiért mindent, még az esküvőmet is feláldoznám, ha cserébe visszakaphatnám...

Amint sikerült egy kicsit megnyugodnom, egyből visszamentem a kórtermébe, de Yunho már nem volt ott, csak egy apró cetli. „Otthon várlak, beszélnünk kell”. - egyetlen sor, mégis olyan mértékben szorította össze a szívemet és torkomat, mint még talán soha semmi... leszámítva azt, ahogy láttam apát magatehetetlenül feküdni az ágyában. Csak ültem a széken és apu arcát kémleltem. Se mosoly, se fintor...semmi sem látszott rajta, érzelemmentes volt.

   - Ugye magadhoz fogsz térni..? Ugye velem leszel szombaton..? - alig halhatóan motyogtam magam elé, miközben kezét simogattam gyengéden. - „Ugye Yunho emiatt nem fog..ugye nem? Az nem lehet, annál többet...” - akaratom ellenére ismét potyogni kezdtek könnyeim, ezért az ágy szélére borulva fogtam apu kezét és próbáltam visszafojtani a sírást. - Bármit megteszek, csak ébredj fel..hallod?! Mondj valamit, szidj le, akármi!! Csak jelezd, hogy nem hagysz el, hogy még sokáig velem leszel. - már alig láttam valamit, az enyhén sós cseppek egyre jobban áztatták a takarót és arcomat is. Nem tudtam, mit tehetnék még...

Igyekeztem a lehető legtovább bent maradni, hogy minél később kelljen belemenni abba kínos beszélgetésbe, ami otthon várt rám. Az utolsó utáni percig ültem apa mellett, végül már az egyik nővérke küldött ki.

   - Kisasszony kérem, távozzon, a látogatási időnek vége. - kedvesen mosolyogva állt az ajtóban és tartotta várva, hogy kimenjek.

   - Nem maradhatnék..csak még pár percet?

   - Sajnálom, de ez a szabály.

   - Csak 10..na jó, 5..csak 2 percet adjon még, kérem.

   - Kang kisasszony, nem le...

   - Kérem szépen, értse meg a helyzetemet. - szavába vágva figyeltem a reakcióját.

   - Nem tehetem, sajnálom. - odalépett hozzám és karjaimat megfogva segített fel. Odahajoltam hozzá, megpusziltam a homlokát, majd az ápolóra néztem. - Figyeljenek rá még az átlagosnál is jobban és azonnal értesítsenek, amint van valami változás. - „Akár pozitív, akár negatív...”

   - Ez csak természetes, ön lesz az első. Viszont most kér...

   - Tudom, mennem kell. - apura pillantottam - Jó éjt, álmodj szépeket. - az épp kigördülni készülő könnycseppet letöröltem és telefonom megfogva elindultam kifelé - Viszlát holnap. - halkan becsuktam az ajtót és nagyot sóhajtva indultam el kifelé... Yunho elvitte a kocsit, pénzt nem hoztam magammal, tehát maradt a séta, amit nem is igazán bántam. Később érek haza és a levegőzés is jól jött. Telefonomat szorongatva bóklásztam az utcákon, figyeltem a mellettem elsuhanó autók fényeit, melyek szinte megbabonáztak, sosem láttam még őket ennyire szépnek…fura érzés volt, de megnyugtató. Eszembe jutottak azok az alkalmak, mikor apával még volt időnk együtt sétálgatni, beszélgetni..mikor még anyu is velünk volt. Megálltam és a hatalmas épületek közt felnéztem az égre. – Hiányzol, anyu. - suttogtam alig hallhatóan és tovább indultam…

***

            Hazaérve a kulcsot halkan dugtam a zárva, elfordítottam finoman  és óvatosan beljebb mentem. Igyekeztem alig hallható maradni, mert reméltem, hogy így elkerülhetem a végzetem… tévedtem. Épp csak beléptem a nappaliba, egyből szembe találtam vele magam.

   - Yunho…

   - Jobban van?

   - Nem változott semmi.

   - Sajnálom, ahogy azt is, amit most mondani..vagyis tenni fogok.

   - Megijesztesz…

   - Elhiheted, hogy nekem sem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de jelenleg ez tűnik a legjobb megoldásnak. Időre van szükséged, hogy átgondolod, mit is szeretnél igazán, ezért… - lehajolt és megfogta a bőröndje fülét.

   - Hova készülsz? – meglepetten léptem felé.

   - El, hogy még véletlenül se tudjalak befolyásolni.

   - Mégis hova?! – keze után nyúltam, próbáltam megfogni, de ő elsétált mellettem anélkül, hogy rám nézett volna. Megállt az ajtóban, sóhajtott egyet és kinyitotta.

   - Vigyázz magadra… - kiment és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Térdre rogyva szuggeráltam azt a nyomorult falapot, hátha ismét kinyílik és Ő visszajön, hátha felébredek ebből a rossz rémálomnak is beillő illúzióból… de nem jött, az ajtó nem nyílt… én pedig csak térdeltem a nappali közepén és könnyeim ismét szép lassan folydogálni kezdtek… - „Mihez kezdjek most?”

Yunho P.o.V.

            Hanna szava visszhangoztak a fejemben. „Nem lesz esküvő… Sajnálom, de ez nem fog menni… Nélküle nem, sajnálom.” Leültem a kis kanapéra és csak bámultam magam elé. - „Ki kell találnom, hogyan segíthetnék neki, mert ez így nem állapot. Ha mellette vagyok az a baj, ha nem, akkor meg az. Megértem, hogy ez most nagyon rosszul esik neki, hiszen tényleg a lehető leglehetetlenebb időpontban jött ez az egész, de akkor sem ok arra, hogy lemondja.” – az apjára pillantottam egy halk sóhaj kíséretében  – Mondja meg, mit tegyek..? Álljak mellé és napoljuk el az egész bulit úgy, ahogy van? Vagy mondjak neki továbbra is ellent? Mi a helyes döntés. Üzleti ügyekben könnyen megtalálom a megfelelő választ, de valamiért most minden megérzésem csődöt mondott… nem tudom, mi tévő legyek. Segítsen, kérem. – hiába reménykedtem abban, hogy emiatt majd magához tér és ellát tanácsokkal, nem történt meg. Még ültem egy ideig a teremben, de végül megunva a tétlen várakozást írtam egy cédulát Hye Nának és elmentem…

Egész hazaúton azon gondolkodtam, mit is kezdhetnék a kialakult helyzettel. Leparkoltam az épület előtt és lift helyett inkább gyalog indultam el felfelé, addig is volt időm tovább agyalni. Normál esetben ez sem lett volna megerőltető, most mégis minden egyes lépés kínzóan lassan ment… Felérve babráltam egy ideig a zárral, majd a konyha felé véve az irányt megálltam a hűtő előtt, elővettem egy poharat és töltöttem magamnak bort. - „Megígértem neked, hogy nem iszok, de egy pohárból nem lehet baj és most szükségem van rá.” – az ablak előtt járkálva fel-alá ittam meg szép lassan, ami a pohárban volt. Letettem az asztalra és átmenve a hálóba előszedtem a bőröndömet és elkezdtem belepakolni mindent, amiről úgy gondoltam, hogy szükségem lehet rá a következő pár napban… Amint végeztem, a táskát kivittem a nappaliba és az ablak előtt állva vártam. Nem telt el sok idő, már meg is jött. Míg beljebb jött, én lassan felé fordultam, de nem néztem rá…

   - Yunho…

   - Jobban van?

   - Nem változott semmi.

   - Sajnálom, ahogy azt is, amit most mondani..vagyis tenni fogok.

   - Megijesztesz…

   - Elhiheted, hogy nekem sem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de jelenleg ez tűnik a legjobb megoldásnak. Időre van szükséged, hogy átgondolod, mit is szeretnél igazán, ezért… - a bőrönd fülét megfogva elindultam.

   - Hova készülsz?

   - El, hogy még véletlenül se tudjalak befolyásolni.

   - Mégis hova?!

Minden szó nélkül mentem el mellette, még rá se mertem nézni, mert ha megtettem volna, akkor biztosan maradok. Megálltam az ajtóban és sóhajtva nyitottam ki. - Vigyázz magadra... - kiléptem az ajtón és halkan becsuktam.

2. évad 12. rész - Mianhae~

Yunho P.o.V.

   - Hye Na… Kicsim, mi a baj?

   - Apa… - könnyes szemekkel nézett rám – Apa…

   - Mi történt vele?

   - M-megint bevitték… eszméletlenül találtak rá a dolgozószobájában.

   - Gyere, vedd fel a kardigánod, beviszlek hozzá. – felsegítettem a padlóról és kikísértem a fürdőből, át a hálóba. Leültettem az ágyra, ráadtam a felsőjét és a cipőjét, aztán én is gyorsan felöltöztem. – Mehetünk.

   - Yunho, félek. Mi lesz, ha… nem akarom elveszíteni.

   - Nem fogod, ne aggódj. – segítettem neki beülni a kocsiba, majd beszálltam és azonnal elindultunk a kórházba. Hanna idegesen csavargatta a haját, könnyei folyamatosan potyogtak, már remegett az idegességtől. Megértem, hisz tudom, mennyit jelent neki az apja. Szinte ő az egyetlen hozzátartozója, akire számíthat, ha baj van.

   - Yunho?

   - Igen, kicsim? – megfogtam bal kezét és gyengéden simogattam.

   - Ugye nem lesz baja? Nem bírnám ki, ha… ha… ha örökre elhagyna.

   - Nem lesz, nem kell félned. Erős férfi az apukád, ezt is túléli majd, mint a múltkorit.

   - Ha mégsem?

   - Biztosan harcolni fog, nem hagyná ki az egyetlen lánya esküvőjét. Nagyon szeret téged és melletted lesz a nagy napon. – bíztatóan rá mosolyogtam, majd ismét az utat figyeltem.

   - Köszönöm, hogy velem vagy, megnyugtat.

   - Hye Na, ez csak természetes. Szeretlek, és mindig melletted leszek, amikor csak szükséged van rám. Ezért is házasodunk össze pár napon belül.

   - Nem… Ha apa nem tud ott lenni, akkor biztosan nem. Nélküle nem csinálom végig, sajnálom.

   - Kicsim… Megértem, hogy most zaklatott vagy, de biztos vagyok benne, hogy apukád is azt szeretné, ha összeházasodnánk.

   - Yunho, nem. Sajnálom, de nem fog menni, ha nem ő kísér oda hozzád, ha nem ő nyújtja át neked a kezem.

   - Hye Na…

   - Sajnálom. – elfordult tőlem és csak meredten bámult ki az ablakon.

   - Hye Na?

   - Ne is beszéljünk róla, inkább figyelj az útra és haladjunk.

Többet nem szóltam hozzá, egész addig, míg el nem értünk a kórházhoz. Leparkoltam az épület előtt, de még szinte meg sem álltam, Hanna már rohant is befelé. Lezártam a kocsit és siettem utána.

Hye Na P.o.V.

            Amint odaértünk, egyből szaladtam befelé. „Ugye jól vagy, apu? Siettem hozzád, ahogy csak tudtam. Nem hagylak egyedül, nem halhatsz meg!” – idegesen rohantam fel a lépcsőkön a szokásos kórterme felé. Nem tudtam, Yunho hol maradt le, de nem is igazán érdekelt, csak apa mellett akartam lenni minél hamarabb. Nem tudom, mit kezdek magammal, ha ő… ha ő már nem lesz velem.

   - Hye Na, várj meg, kérlek.

   - Yunho, hagyj most!

   - Kicsim…?

   - Csak hagyj, kettesben akarok vele lenni.

   - Rendben…

   - Ne aggódj, nem lesz bajom. Csak menj el most, kérlek. – vállam felett rá néztem és mosolyt erőltettem arcomra. „Nem akarom, hogy gyengének láss. Sajnálom.”

A nővérpultnál megtudtam, hogy még mindig eszméletlen. Óvatosan benyitottam a szobájába és lábujjhegyen az ágya mellett lévő székhez osontam, majd leültem. Idegesen tördeltem ujjaimat, alig bírtam visszatartani könnyeimet. „Nem sírhatok, erősnek kell maradnom, hogy ne aggódj értem.” Félve megfogtam kezét és gyengéden simogatni kezdtem. – Apu, én vagyok az, Hye Na. Yunhoval jöttünk, ahogy csak tudtunk, hogy melletted lehessek. Ő is itt van, de… nem ülhetett be, egyszerre csak egy ember lehet veled. A cégre ne is gondolj, arra majd én figyelek. Mindent kézben fogok tartani, hogy mire felépülsz, már ne kelljen semmi miatt idegeskedned… nehogy megint ez legyen. Amíg felépülsz, addig elintézek mindent helyetted és… „Bármennyire is nehéz ezt kimondanom.” Nem lesz esküvő.

   - Kicsim?

   - Yunho, én… Sajnálom, de ez nem fog menni. – felálltam és odaléptem hozzá – Nélküle nem, sajnálom. – halkan becsukva az ajtót hagytam el a termet. „Bocsáss meg, kérlek.”

2. évad 11. rész - Egy majdnem tökéletes este...

Hye Na P.o.V.

            Pár nap választ el az esküvőnktől, de az utóbbi hetekben nemhogy egymásra, de magunkra sem igazán volt időnk. Folyamatosan jártunk tárgyalásról tárgyalásra, ebédekre, vacsorákra, de valamiért a papírhegy csak nem akart elfogyni az asztalainkról…

   - Hanna, most hívott édesapád, hogy a délután további részét kiveheted. Rád is fog férni.

   - Nem, nem lehet. Még 3 határidős munka vár rám, muszáj őket befejeznem.

   - Ne terheld túl magad, nem fogod győzni. Hallgass a főnök úrra, legalább most az egyszer. Na?

   - Nem teh…

   - Miért nem hallgatsz az apósomra?

   - Yunho… te?

   - Nem hagyhatom, hogy a jövendőbeli feleségem halálra dolgozza magát. Azt hagyd csak meg nekem.

   - Lüke. – mosolyogva álltam fel asztalomtól és közelebb mentem hozzá – Mi szél hozott ide?

   - Hiányoztál, az utóbbi napokban alig láttalak.

   - Oh… Öhm…

   - Elnézést, már itt sem vagyok.

   - Köszönöm. – amint a titkárnőm kiment, egyből visszafordultam Yunhohoz – Te is nekem. El se hiszem, hogy csak pár nap, és végleg az enyém leszel.

   - Valóban hihetetlennek tűnik, főleg azok után, ahogy indultunk. De kifejezetten örülök neki, hogy így alakult.

   - Én is. Nem megyünk el este valahova, csak te meg én?

   - Mi lenne, ha inkább hozzám mennénk. Sokkal nyugodtabb lenne, mint bárhol a városban.

   - Ez igaz… Oké, úgyis régen találkoztam már a családoddal is.

   - Csak miattuk…

   - Nem, te lüke! Főleg miattad, elvégre is te leszel a férjem, nem ők. – szorosan magamhoz öleltem – Szeretlek.

   - Én is szeretlek téged, mindennél jobban. – megpuszilta a fejem. Már nagyon hiányzott, hogy mellettem legyen. – Akkor később érted jövök, oké?

   - Mhm… - bólogatva engedtem el őt és visszaültem a székembe – Mikorra készüljek el?

   - Mit szólnál a 7-hez, addigra menni fog, ugye?

   - Persze. – dobtam felé egy csókot – Most viszont tűnés, még sok dolgom van.

   - Igenis, főnökasszony. – szalutált és elhagyta az irodát. „Mindjárt itt a szombat, el se hiszem. Végképp a Jung családhoz fogok tartozni… Jung Hye Na.” – gondolataimat vissza kell terelnem a munkára, különben sose leszek kész.

Yunho P.o.V.

            Mivel mára végeztem az irodában, így volt időm hazamenni és kicsit rendet tenni a lakásomban. Jobb lesz, ha ide hozom, mert a lehető legkisebbre tudom csökkenteni annak az esélyét, hogy valaki megzavar minket… Mire mindennel elkészültem, már indulhattam is érte. Útközben vettem egy szál rózsát gondolván, hogy örül majd neki.

Leparkoltam az épület előtt, magamhoz vettem a virágot és lassan elindultam felfelé. Izgatott vagyok, pont úgy, mint mikor először mentünk el ténylegesen randizni, minden háborúzás nélkül. Igen, tudom, ez így meglehetősen nyálasan hangzik egy férfitől, de szeretem Hannat, vele akarok maradni örökre… Már senki sem volt az épületben az őrökön és pár takarítón kívül. Bekopogtam hozzá… Nem jött semmi válasz, ezért óvatosan benyitottam. Az asztalra dőlve aludt el, biztosan sokat dolgozott az utóbbi napokban. Nem volt szívem felébreszteni, így csak odaléptem mellé, hogy hátára terítsem a kardigánom, de mikor hozzáértem bőréhez éreztem, hogy szinte lángol

   - Hye Na, Hye Na! – rázogattam finoman vállát.

   - Mm… Tessék…

   - Lázad van, azonnal hazaviszlek.

   - Mi? Nem, semmi bajom.

   - De, lázas vagy, pihenned kell.

   - Mi lesz így a terveinkkel?

   - Hm… Figyelj, úgyis hozzám mennénk, ott is tudsz pihenni. Amíg alszol, addig főzök valami vacsorát, aztán megnézünk egy filmet és aztán együtt szunyálunk. Na?

   - Oké… Bocsi.

   - Nincs miért bocsánatot kérned, főleg nem tőlem. Inkább apádtól, hogy nem hallgattál rá és kimerülésig hajszoltad magad.

   - Akkor menjünk gyorsan, doktor úr, nehogy rosszabb legyen az állapotom. – belém karolt és kifelé kezdett húzni.

   - Hirtelen meglepő gyorsasággal javult az állapotod… Amivel persze nincs semmi baj.

   - Ne szólj be, mert egyedül mész haza.

   - Igenis, kisasszony! Kérem, kövessen az autóhoz, ma én leszek a sofőrje.

   - Rendben. – lekísértem a kocsihoz, beszálltunk és már úton is voltunk a lakásomhoz. Hanna nagyon kimerültnek tűnt, nem is ébresztettem fel, mikor elszunnyadt. Ismét ráterítettem a kardigánom egy piros lámpánál állva. Remélem, hamar jobban lesz, különben az egész szervezés felesleges volt, mert az esküvőt el kell halasztanunk… A lakáshoz érve óvatosan keltegetni kezdtem.

   - Hye Na, kedvesem… - rázogattam a vállát.

   - Mmm… Hol vagyunk?

   - Hazaértünk.

   - Oh, gyors voltál.

   - Gyere. – kisegítem a kocsiból – Felmegyünk, veszel egy forró fürdőt, addig én főzök neked teát meg valami vacsorát.

   - Jól hangzik. – mosolyogva karol belém.

Felkísértem, levettem róla a kardigánt és eltűntem a konyhában. Amíg ő fürdött, addig főztem neki teát és készítettem pár szendvicset. Épp a tálcán igazítgattam el őket, mikor megszólalt a telefonja. Otthonról hívták, ezért bekopogtam hozzá.

   - Kicsim, apukád hív. Bemehetek?

   - Igen, már van rajtam ruha.

Bementem és odaadtam neki a készüléket. Alig pár másodperc után teljesen elsápadt, a fal mentén a földre csúszott és zokogni kezdett.

   - Hye Na… Kicsim, mi a baj?

   - Apa… - könnyes szemekkel nézett rám – Apa…

   - Mi történt vele?

   - M-megint bevitték… eszméletlenül találtak rá a dolgozószobájában. 

2. évad 10. rész - Tricked

Jaejoong P.o.V.

            Eljött a koncert napja. A főnökség áldását adta arra, hogy kiküldjek 2 ingyen VIP jegyet, amivel be tudnak jönni hátra is. 3 napja vitte el nekik egy futár a belépőket, de semmi választ sem kaptam eddig, hogy megkapták-e, eltudnak-e jönni… Kezdek egyre idegesebb lenni. „Mi van, ha nem lesz itt? Feleslegesen szervezkedtem volna ennyit? Mi lesz, ha…”

   - Jae, a telefonod kint hagytad, Rinko keres téged.

   - Mi? Azonnal add ide! – sietősen kaptam a készülék után – Shadow… sziah!

   - Jesszus! Maratont futottál, hogy így lihegsz?

   - Nem. Miről szeretnél beszélni?

   - Nos… Nem tudok, illetve tudunk elmenni. Rengeteg dolgom van a suliban, esélytelen, hogy most elszabaduljak. Sajnálom, tényleg jó lett volna találkozni, de nem most nem fog összejönni. Ígérem, hogy legközelebb az első sorban fogok tombolni.

   - Értem… Akkor majd máskor. Sok sikert a tanulmányaidhoz. Szia.

   - Szia. – csalódottan nyomtam ki a telefont - Szóval minden hiába volt… - motyogtam magam elé. Ez most nagyon rosszul esik. Annyira reménykedtem benne, hogy végre összejön, erre tessék! Azt hiszem, túlságosan beleéltem magam, pedig nem kellett volna.

   - Na, mit mondott? – Changmin leült mellém, a másik tükör elé. – Ahogy látom, nem lesz itt. Az arckifejezésed mindent elárul.

   - Pontosan… Mondhatni fel lettem ültetve.

   - Nyugi, biztos lesz még alkalmatok találkozni.

   - Ja, biztosan…

   - Ugye tudod, hogy ilyen fancsali képpel nem állhatsz a rajongóink elé? Sokan hagynák el a klubokat, ha ilyen ábrázattal mész ki a színpadra.

   - Addigra rendbe szedem magam, még csak most kezdik el beengedni őket a lelátóra.

   - Csak tényleg szedd is össze magad, mert így… elég bénán festesz, már bocs.

   - Tudom, de ne aggódj, rendbe jövök. – beraktam a füleseket és elindítottam egy lágy, nyugtató dalt. Csak ez tud segíteni, hogy teljesen ellazuljak és lehiggadjak…

2 órával később már a színpad alatt ácsorogva vártuk a nagy belépőnket. Pirotechnika, fényshow, táncos lányok és aztán megjelenünk mi. Ezeken az estéken mindenki 120%-os teljesítményt nyújt mind a színpadon, mind a backstageben. A fanok tombolnak és velünk együtt énekelnek, mi pedig fáradtságot nem mutatva igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból és a koncertből. A jó hangulatnak köszönhetően sikerült megfeledkeznem a problémáimról és teljes mértékben csak a zenére illetve a rajongókra koncentráltam… Az este végére teljesen kimerültünk, de megérte.

Hullaként huppantam le az egyik fotelbe az öltözőben. Elnyúltam benne, még fejemet is hátra hajtottam és szemeimet lehunyva relaxáltam. Megmozdulni se volt kedvem, csak egy palack vizet próbáltam meg elérni, még mindig csukott szemmel, egy helyben maradva.

   - Csak nem ezt szeretnéd? – amint meghallottam a hangot, egyből kinyitottam szemeimet, tekintetem találkozott az övével. – Shadow?!

Rinko P.o.V.

            Mikor megkaptuk a jegyeket, nagyon meglepődtem. Nem tudom, hogy jó ötlet-e elmenni, de végül is nem lehet belőle bajom. Viszont nem akarom, hogy azt higgye, ennyivel megszerezhet magának, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom és közlöm vele a rossz hírt.

   - Shadow… sziah!

   - Jesszus! Maratont futottál, hogy így lihegsz?

   - Nem. Miről szeretnél beszélni?

   - Nos… Nem tudok, illetve tudunk elmenni. Rengeteg dolgom van a suliban, esélytelen, hogy most elszabaduljak. Sajnálom, tényleg jó lett volna találkozni, de nem most nem fog összejönni. Ígérem, hogy legközelebb az első sorban fogok tombolni.

   - Értem… Akkor majd máskor. Sok sikert a tanulmányaidhoz. Szia.

   - Szia. – a hangjából ítélve sikerült elérnem a kellő hatást. Így biztosan meg fog lepődni, ha koncert után felbukkanok a színfalak mögött…

Az előadás végeztével gyorsan, még a tömeg előtt kijöttem a nézőtérről és elrejtőztem a fiúk öltözőjében a ruhaállvány mögé. Nem kellett sokat várnom, Jaejoong már meg is jelent. Leült, mondhatni szétfolyt az egyik fotelben és az asztal felé kezdett matatni. Halkan odasétáltam hozzá és fölé hajoltam. - Csak nem ezt szeretnéd? – meglepetten pislogott rám  - Shadow?!

   - Ha nem hallucinálsz, akkor igen. Biztos vagy benne, hogy nem képzelődsz? – mosolyogva léptem elé és odaadtam neki az üveget.

   - Én… Nem úgy volt, hogy nem tudsz jönni?

   - Látszik, hogy még nem ismersz igazán.

   - Ez igaz…

   - Nagyon kimerültél, igaz? – leültem egy szemben lévő fotelbe – Jók voltatok.

   - Végig itt voltál?

   - Igen, mindketten figyeltünk titeket.

   - Ji Na hol van?

   - Maxet kereste, ha jól emlékszem.

   - Értem. Mond csak, nem lenne kedved esetleg meginni egy zöld teát?

   - Akár most is mehetünk, ha gyorsan elkészülsz.

   - Már száguldok is.

   - Csak el ne ess a nagy sebességtől. – nevetve figyeltem, ahogy eltűnik a rögtönzött fülkében. Pár perccel később hétköznapi díszben ácsorgott előttem. Felém nyújtotta kezét, én pedig örömmel fogadtam el. Felsegített és az ajtó felé terelt.

   - Mehetünk. – kisfiúsan mosolyogva nézett rám, közben elindultunk egy nyugisabb teaházba a város szélén. Hosszasan beszélgettünk, minden vita nélkül. Azt hiszem, igazán ránk fért már ez, normálisabb lett tőle a kapcsolatunk. Nem mondom azt, hogy jelenleg sok esélyt látok barátságnál többre, de nem is zárkózok el tőle annyira, mint korábban, mert most megismerhettem az igazi Jaejoongot, nem Herot a maszk mögött. 

2. évad 9. rész - Do you want to meet with them?

Rinko P.o.V.

            A lánybúcsút követően ismét visszautaztam Japánba Ji Naval együtt. Mivel az egyetemen közeledett a tanév vége, ezért rengeteg dolgunk volt. Záróvizsgák, iskolai divatbemutatók… és a külön projektem. Tudom, hogy Hye Na azt mondaná, hogy miatta ne vállaljak plusz órákat a műhelyben, de szeretném, ha ebben a ruhában menne férjhez. Valóban sok dolgom van, de ez egyáltalán nem megerőltető és gyakorlásnak sem utolsó. Ji Na is rengeteget segít. Amikor csak ideje van, jön és felpróbálja a ruhát, így könnyebb igazítani. Hannaval hasonló méretekkel rendelkeznek, ezért neki is jól áll a költeményem.

   - Szia, megjöttem. – mosolyogva lépett be az ajtón.

   - Oh… Örülök, mindjárt hozom is. – elszaladtam hátra, pár perccel később pedig már a ruhászsákkal másztam elő.

   - Hallottad?

   - Mit?

   - A Masqueraders Japánba jön koncertezni.

   - Tényleg?

   - Igen, most mondták a lányok. Szerinted meglátogatnak majd minket?

   - Kicsi az esélye, mivel kb. levegőt venni sincs idejük, nem hogy szabadon kóricálni a városban.

   - Igaz… De azért reménykedni szabad, nem?

   - Ha nagyon szeretnél… Na, fordulj meg, be kell fűznöm.

   - Oké… Te nem akarsz velük találkozni? Mondjuk Heroval?

   - Nos… - nem is tudom, hogy szeretnék-e. Tény, hogy a nézeteltéréseink nagy részét tisztázni tudtuk, de… Félek, még mindig ugyanúgy érez irántam és ez senkinek sem lenne jó, mert én nem tudom őt úgy szeretni.

   - Nos?

   - Oh… jó lenne, de ha nem tudnak, akkor nem erőltethetjük. Fordulj körbe.

   - Ez… Meseszép! Bárcsak nekem is lenne ilyen.

   - Nyugi, neked is csinálok majd, ha odáig jutsz, hogy férjhez mész.

   - Tényleg varrnál nekem is?

   - Persze, miért ne? Azzal is gyakorolnék és kiélhetném a fantáziámat.

   - Szavadon foglak!

   - Állok elébe.

Még egy ideig nézegette magát a tükörben, aztán lesegítettem róla a ruhát. Most már Hye Nara kell majd ráigazítani, de arra csak az esküvő előtt egy héttel kerítünk majd sort. Addig meg szépen itt fog pihenni a szekrényemben, nehogy baja legyen.

   - Megyünk ebédelni? – már iszonyatosan éhes vagyok, reggel óta egy falatot sem ettem.

   - Persze. Mit együnk?

   - Hm… Gyorskaja?

   - Hát… Ha utána elmegyek futni, akkor nem lehet belőle gond.

   - Van ám náluk saláta is.

   - Tudom. Na, induljunk is, mert a szünet nem sokáig tart.

   - Oké. – felkaptam a táskám, belekaroltam Ji Naba és elmentünk a közeli étkezdébe. Jól esett egy kicsit elszabadulni a műteremből, túl sok időt töltök odabent…

Jaejoong P.o.V.

            Meglepődtem, mikor az ügynökség közölte, hogy a következő koncertünk Japánban lesz. AZ elmúlt időszakban sokat gondolkodtam a történteken, hogy mit is kéne másképp csinálnom, hogy ne taszítsam el Shadowt ennyire magamtól. Nagyon nyomulós, erőszakos voltam és nem vettem figyelembe, hogy ő mit akar. Ezen változtatnom kell, ha komolyan gondolom a dolgokat… sose voltam ennél biztosabb a dolgomban.

   - Changmin, figyelj csak. – egyik nap leültem mellé a kanapén – Szerinted megoldható lenne, hogy… találkozzunk velük?

   - Kikre is gondolsz?

   - Tudod…

   - Oh, hogy Rinko és Ji Na. Nem tudom, a főnökségtől függ és a beosztásunktól. Ha lesz időnk, akkor szerintem meg lehet velük beszélni. De ugye nem akarsz megint Shadow nyakán lógni?

   - Nem, dehogy! Szeretném elölről kezdeni a dolgokat és normális ütemben haladni.

   - Sose gondoltam volna, hogy ezt pont tőled fogom hallani.

   - Elhiheted, hogy én sem számítottam rá… De úgy tűnik, a vad kezd megszelídülni.

   - Nagyon helyes, itt volt az ideje.

   - Most vicces akartál lenni?

   - Nem, csak kifejtettem a véleményem. Talán baj?

   - Nem. Azt hiszem, megyek és utánakérdezek a terveknek, hogy vajon lesz-e egy kis szabadidőnk?

   - Oké, én addig olvasgatok még egy kicsit. Rám fér a lazítás a nagy hajtás előtt.

   - Te kis könyvmoly. – megveregettem vállát, majd el is tűntem a társalgóból. Minél hamarabb meg akarom tudni, hogy van-e lehetőségem – legalább nekem – találkozni Rinkoval. Fontos lenne, sok dolgot kell még tisztáznunk. Remélem, hogy a főnökség igent fog mondani a terveimre… nagyon remélem.

2. évad 8. rész - A szerződés

Micky P.o.V.

            Másnap reggel korán elmentem otthonról, mert Yume kedvéért tisztázni szerettem volna a dolgokat. Nem tudom, hogy sikerülni fog-e, de mindenképp beszélnem kell Hye Naval. Mint a titkárnőjétől megtudtam, van egy szabad órája 10 és 11 között, így gyorsan le is foglaltattam magamnak. Hétköznapi ruhában mentem, mivel nem volt hivatalosan megbeszélt találkozó.

Mikor felértem az irodájához a titkárnő be akart jelenteni, de mondtam neki, hogy nem szükséges. Bekopogtam hozzá és vártam válaszát.

   - Jöjjön be.

   - Szia…

   - Miben segíthetek?

   - Beszélnem kell veled.

   - Miről szeretnél?

   - Leülhetek?

   - Oh, persze. Elnézést, hogy nem ajánlottam fel előbb.

   - Semmi gond, valamilyen szinten érthető.

   - Tehát, miről lenne szó?

   - Tegnap beszélgettem a feleségemmel és rávilágított egy nagyon fontos dologra.

   - Ez jó, de ehhez nekem mi közöm?

   - A szerződés miatt jöttem. Rájöttem; kisebb segítséggel ugyan; hogy mindkettőnk cégének jót fog tenni… Sajnálom, hogy úgy viselkedtem tegnap.

   - Ehhez neked tényleg egy nő segítsége kellett?

   - Hát… nagyon úgy tűnik.

   - Örülök, hogy átgondoltad a dolgot. Szeretnéd most vagy egy másik, hivatalosabb alkalommal?

   - Nekem jó akár most is.

   - Ez esetben szólok a titkárnőnek, hogy nyomtassa ki a szükséges papírokat.

   - Rendben és tényleg köszönöm.

   - Én tartozok köszönettel. Esetleg egy kávét hozassak?

   - Nem kell, otthon ittam.

A hölgy hamarosan hozta a mappákat, amibe minden össze volt készítve. Már épp a papírhoz ért volna a tollam, mikor valaki mondhatni berontotta az irodába…

   - Hye… Te itt?

Yunho P.o.V.

Ugyan arról volt szó, hogy majd csak este találkozunk, én mégis átvariáltam a menetrendem egy kicsit és titokban eljöttem hozzá. Útközben vettem kávét és sütit, mivel jól fog jönni egy kis energia. De mikor benyitottam hozzá, nem az a látvány fogadott, amit vártam…

   - Hye… Te itt? – meglepetten ácsorogtam az ajtóban és a velem szemben lévő férfit figyeltem.

   - Szervusz, Yunho. Rég láttuk egymást. – elindult felém és a kezét nyújtotta. Ahogy közeledett, én úgy hátráltam.

   - Mit akarsz tőlem?

   - Elásni a csatabárdot… azt hiszem.

   - Miért kéne hinnem neked?

   - Engem már meggyőzött, most írnánk alá a szerződést. – Hanna mellém lépett és belém karolt. – Mi szél hozott?

   - Gondoltam jól jön egy kis frissítő. – meglóbáltam a dobozt a levegőben – De ha nem érsz rá…

   - Rád mindig van időm, csak 5 percet várj, amíg aláírjuk.

   - Oké, addig kint leszek.

Kiültem a teraszra, ahol szerencsére nem volt senki. „Azt nem értem, hogyan került ide Yoochun pont most? Mégis mit akar Hye Natól és tőlem a szerződésen kívül? Mi van, ha megint Seohyun miatt jött?” – felpattantam a székből és visszarohantam az irodához.

   - Hanna, minden rendben? – szinte feltéptem az ajtót – Ugye nem akar tőled semmi piszkosat, nem fenyegetett meg??

   - Mi? Dehogy!

   - Tényleg ezt feltételezted rólam?

   - Azok után, ahogy anno elváltak útjaink… igen, ezt.

   - Megváltoztam, ahogy te is. Nem hittem volna, hogy Seo után képes leszel újabb normális kapcsolatra.

   - Hidd el, én se. De Hye Na tett jobbá, miatta lettem ilyen.

   - Persze, fogd csak rám.

   - Megértem, nekem is jót tett a házasság. Viszont a húgommal kapcsolatban… Tényleg nem tudtál róla, hogy gyereket vár?

   - Nem, most tudtam meg nemrég.

   - Bízhatok benned?

   - Épp az előbb mondtad, hogy megváltoztam. Nem tudom, hogy Seo mit mondott neked, de nekem soha nem mondta el, hogy terhes lett volna, egészen az eljegyzési buliig. Ha tudtam volna róla, akkor… akkor nem valószínű, hogy elhagytam volna. Nem tehettem volna meg a gyerekkel, csak miatta maradtam volna.

   - Szeretted te egyáltalán?

   - Igen, szerettem. De megcsalt a legjobb barátommal, így nem volt más választásom.

   - Max?

   - Igen… Azon sem lepődnék meg, ha valójában az övé lett volna az a gyerek.

   - Erről én…

   - Nem tudtál, igaz?

   - Mondjuk inkább úgy, hogy nem ezt a verziót ismertem. Azt hiszem, megyek és tisztázom vele a dolgokat. Ha most megbocsájtotok…

   - Menj csak. – Hye Na kezet fogott vele, aztán én is.

   - Később beszélhetnénk négyszemközt is, nem?

   - Már alig várom.

   - Akkor… most már rendbe jön majd köztetek minden? – fordult felém Hanna, miután Micky kiment a helyiségből.

   - Megpróbáljuk, és majd meglátjuk, hogy mi lesz. De reméljük a legjobbakat. Na, jöhet a kávé és a süti?

   - Persze, de csak kb. fél óránk maradt a következő tárgyalásomig.

   - 30 perc sok dologra elég… - az egyik széket odahúztam mellé és elénk raktam a hozott cuccokat. Nyugodtan elfogyasztottuk őket, aztán mindenki ment a maga dolgára.